A betörések száma még napjainkban is meglehetősen magas. Persze sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy az ő ajtajukat nem törik fel, mert bár nincs drága zár az ajtón, a szomszéd úgyis észreveszi majd, hogy illetéktelen mászkál arra, és majd elijeszti, hív rendőrt vagy ilyesmi.
Meg hát úgyis látszik majd, ha valaki rosszban sántikál. Sajnos a valóság az, hogy nem biztos. Egy forgalmas lépcsőházban vagy akár egy kertvárosi részen sem biztos, hogy feltűnne egy idegen bárkinek is. Manapság már annyi okból kereshetnek minket, és a szomszédait sem ismeri mindenki.
Emellett annyira hétköznapi dolgokkal is ki lehet nyitni egy olcsóbb zárat, hogy nem fog feltűnni senkinek, hogy valaki épp betörni készül. Persze nem arra gondolunk, hogy bankkártyával vagy épp hajtűvel nyitják a betörők az ajtókat, mert ezek a módszerek kétes értékűek, ráadásul roppant időigényesek, még akkor is, ha működnének. Nem, a betörők eszköztára nem ezeket rejti, hanem kalapácsot, feszítővasat, fogót, csavarhúzót, tehát minden olyat, ami egy átlagos szerszámosládában is megtalálható.
Melyek a leggyakoribb betöréses módszerek?
Ennek az az oka, hogy leggyakoribb betöréses módszerek, melyek a silány, olcsó, kínai zárakat veszik célba, nem igényelnek speciális megoldásokat. Az egyik gyakori módszer például a zárroppantás vagy zártörés, melynek a lényeges, hogy ha nem megfelelő méretű zárbetét van az ajtón, akkor az ugyebár kilóg az ajtó síkjából, így rá lehet fogni egy fogóval. Ha pedig ez megtörténik, akkor meg is lehet azt roppantani a fogó segítségével. Ha pedig a silány zár egy még silányabb ajtóban van, akkor pedig a feszítővas is elég, amivel az ajtó kimozdítható a keretéből. Ez a művelet is pillanatok alatt megvan, és nem jár akkora zajjal, mint elsőre gondolnánk.
A fúrás is egy meglehetősen gyakori módszert, amihez, ahogyan a neve is mutatja, egy fúróra van szükség. Ne legyenek illúzióink, a fúrás bár hangos, de egy soklakásos társasházban nem fog minden szomszéd kirohanni, hogy mi ez a zaj, hiszen akár szerelők is lehetnek.